+36 30 317-3779     oktatas@okmoki.hu

Közlekedési ismeretek

Szlalomoszlop (1m magas)

szlalomoszlop: - Mérete 1 m magas, 20 cm x 20 cm-as alapterületű,

betonnal kitöltött talpazat, szél nem dönti fel.

- Javasolt darabszáma 8 db.

- Szín: alap kék, középrész sárga, teteje piros.

/Kialakítható vele szlalomoszlopsor, kapuk, tárgyátviteli tálca alkalmazásával tárgyátvitel./ Alkalmazásával 6 db oszlop lehet a szlalompálya, 2 db, tálcával felszerelve pedig, tárgyátviteli akadályt képezhet.

Darabszámát, természetesen a megrendelő dönti el.

Alkalmazása esetén a tanulónak rendelkezni kell a kerékpározás biztos alapjaival. Tudjon lassan haladni, „szteppelve” hajtani a kerékpárját, képes legyen kis íven fordulni, úgy, hogy a testével is kissé bedől a kanyarodás ívére.

Tehát első lépésben ezeket a készségeket kell kifejleszteni. Egy- egy szlalomoszlopot leállítunk 3-4 m-re egymástól és ezt gyakoroltassuk, majd állítsuk le mind a 6 oszlopot ugyanilyen távolságra. Amikor már láthatóan a tanuló szűken tud fordulni, akkor folyamatosan szűkíthetjük a távolságot a kívánt értékekre.

Amikor elérkeztünk a kívánt értékhatárra, (pl. 3-3m távolságra) már hibátlanul végzi a gyakorlatot, akkor az oldalkitérések határolását is beiktathatjuk, ami általában 1-1 mm mindkét oldalon.

A kerékpár biztonságos használatával, valamint az egyenletes fékezésmentes haladás, a kis ívű fordulás megtanulásával kezdhetünk neki a versenyfeladat megoldásához, ahol a szlalomoszlop térköze fokozatosan szűkül, (talpnál mért) legutolsó térközig (90 cm)

Amennyiben a szlalomoszlopokat szeretné felhasználni a tárgyátviteli akadály kialakításához is, akkor szükségünk lesz az oszlop tetejére tehető tárgyátviteli tartótálcákra is. Ezek közül lehet választani. A sima hatszögletű, középen kék körrel megfestett tálca a tárgy átvitelére szolgál, míg a körgyűrűvel felszerelt változata labdás átvitelre szolgál. Mindkettő a szlalomoszlop tetejére illeszthető, mivel hullámpapírral bélelt az illeszkedő felület, könnyen megszorul azon. Amennyiben megkopik az illeszkedés, a belsejébe ragasztott hullámpapír csíkkal ismét szorossá tehető.

Ahhoz, hogy a szer sokáig tartós maradjon, szintén az szükséges, hogy a tanulót meg kell tanítani az egykezes vezetésre, a lassú, fékezésmentes „szteppelés szerű” kerékpárhajtásra. Amikor ezt tudja, felállítjuk az egyik oszlopot és gyakoroltatjuk vele a tárgy levételét, a tárgy vissza tételét. Mint a levételkor, mint a vissza tételnél a fogó keze előre nyúlik és mire a szer mellé ér már a kezében van az, vagy már letette azt. Így tudunk időt nyerni a művelet helyes elvégzésére.

Tárgyátvitelt siettetni nem szabad, mert a leeső szer, vagy eldőlő oszlop jelentős károkat okozhat.

Mivel a szlalomoszlop talpazata 20cm x 20cm 10 cm magas fából készült káva, belül betonnal kiöntött, szélálló. Gyakorlatilag nem tud feldőlni. Eldöntéséhez nagyon durva beavatkozásra van szükség. Talpazata elég nehéz, szállításakor célszerű nyakban megfogni!

 


vissza a taneszközök listájához »

Oktatási Módszertani Kiadó Kft.

Telefon: +36 30 317-3779

E-mail:

Weboldal: www.okmoki.hu


© Oktatási Módszertani Kiadó Kft
Minden jog fenntartva


Weboldal: